TerraPlaza Budapest expo

2010.október.24-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre, a TerraPlaza Budapest expo, és az első két alkalomtól eltérően a rendezvény nem csak a terrarisztikáról szól hanem helyet kapott az akvarisztika is.

A vendégek első kézből szerezhetnek információt a tenyésztőktől, az elismert szakmabeliektől, kluboktól, illetve egy ilyen rendezvény az egyik legjobb alkalom közönségtalálkozónak is személyesen.

A börzével egy időben megrendezésre kerül az országos akvarista találkozó is. Az érdeklődők színvonalas szakmai előadásokat hallgathatnak meg az akvarisztika különböző területeiről (garnélák, növényes akvarisztika, halbetegségek) és egy igen érdekes nézőpontból láthatják a legsikeresebb akváriumi hal, a zebradánió tudományos karrierjét.
Szeretettel várunk minden akvaristát és kérünk mindenkit, hogy hozza magával családját is, hiszen nem csak nekünk szóló programok lesznek ,  hanem egész napos játszóház várja a gyerekeket és a hölgyeknek is tartogatunk meglepetéseket.

A rendezvény helyszínét a 11. kerületi Lágymányoson elhelyezkedő ELTE TTK déli tömbje (1117. Budapest Pázmány Péter sétány 1/C) adja, mely könnyen megközelíthető mind tömegközlekedéssel (4-6-os villamos), mind autóúton.

További információk a TerraPlaza honlapján: http://terraplaza.hu/#!pages/hu/informacio.php

További információk az akvarista.hu-n: http://www.akvarista.hu/index.php?oldal=1&cikk=1562

Az eddig regisztrált kereskedők listája megtekinthető a http://terraplaza.hu/#!pages/hu/kereskedok.php címen.

Előjelentkezéssel a belépő csak 500 Ft: http://terraplaza.hu/#!pages/hu/elojelentkez.php

Az eddigi rendezvények képei megtekinthetők a galériában: http://terraplaza.hu/#!pages/hu/gallery.php

Youtube video: http://www.youtube.com/watch?v=Cu5X9pigrwU

Facebook TerraPlaza klub: http://www.facebook.com/home.php?#!/group.php?gid=144227502262547

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s